A sorozat írója és főszereplője Bálint János, kertészmérnök. A
videókat Bálint András készíti, egy fixoptikás fényképezőgéppel. A 20
videó támogatója a Hermes Áfész, aki fantáziát lát a kertészeti
ismeretek terjesztésében. Az egyes részek a Hobbikert.hu magazinban is
megjelennek.
Sebkezelés, kacorkések, sebzárók, vegyszerek
A metszéssel alaposan megsebezzük a növényeinket. Tudjuk, hogy ez
nekik nem fáj, de a sebekkel kaput nyitunk a kórokozóknak és a
kártevőknek. A nyitott sebeken a vírusok, baktériumok, mikoplazmák,
gombák és a farontó rovarok könnyedén behatolhatnak. Persze tudjuk, hogy
mindez megtörténhet a virágokon, leveleken, jégverés ütötte sebeken
keresztül is, de itt és most csökkenthetjük a metszés káros
mellékhatásait. Számos lehetőségünk van. Először is használjunk nagyon
jó minőségű metszőollót és fűrészt, mert ezek kevésbé roncsolnak,
tisztább, simább sebeket hagynak maguk után. Másodszor fertőtleníthetjük
a szerszámainkat két fa vagy két ágrész között. Harmadszor pedig
azonnal kezelhetjük az általunk ejtett sebeket, amihez egy éles görbe
kertészkés, azaz egy kacor kell, valamint egy a vágási felületre kenhető
fasebkátrány. Az utóbbi a valóságban ma már nem kátrány, ez csak a
hagyományos név, de ha sebkezelő kencét mondunk, akkor a gazdaboltos
érteni fogja, hogy mit keresünk.
Néhány szó a Felco-Victorinox kacorkésről. Nagyon könnyű, szuper-acél
borotvaéles pengével, nagyon jó fogású markolattal. A kést a vágáshoz
meg kell markolnunk, és mindig lassan, erőteljesen, magunk felé húzzuk a
vágási seb felszínén. Eltüntetjük vele a fűrészelés barázdáit, az
esetleges kéregsérüléseket. A simára borotvált metszlapot ezután
bekenjük a fasebkátránnyal. A kencét a korábbi, tavalyi rosszul gyógyuló
sebeken is alkalmazhatjuk.
Csontéjas gyümölcsök esetében számos megfigyelés szerint jobban
járunk, ha csonkot hagyunk a levágott ág helyén, a csonk beszárad, és
lassítja az esetleges fertőzéseket. Más gyümölcsfajoknál is dönthetünk
úgy, hogy nem vágjuk le teljesen az eltávolítandó ágakat, vízhajtásokat,
hanem ág-gyűrűre metszünk, amivel időben elnyújtjuk ugyan a teljes
eltávolítás folyamatát, de talán kevesebb lesz a kellemetlen
mellékhatás. A sebkezelés ezekben az esetekben is ajánlott.
Összefoglalóan, a gondos sebkezeléssel sokat tehetünk a növényeink hosszabb és egészségesebb életéért.
A metszés időpontja (virágzásban, lombosan is), lécsatorna
A sorozat írója és főszereplője Bálint János, kertészmérnök. A
videókat Bálint András készíti, egy fixoptikás fényképezőgéppel. A 20
videó támogatója a Hermes Áfész, aki fantáziát lát a kertészeti
ismeretek terjesztésében. Az egye...
Az ágvágó olló, rávágó, mellévágó, nyélhossz, áttétel
A sorozat írója és főszereplője Bálint János, kertészmérnök. A
videókat Bálint András készíti, egy fixoptikás fényképezőgéppel. A 20
videó támogatója a Hermes Áfész, aki fantáziát lát a kertészeti
ismeretek terjesztésében. Az egyes rés...
A sorozat írója és főszereplője Bálint János, kertészmérnök. A
videókat Bálint András készíti, egy fixoptikás fényképezőgéppel. A 20
videó támogatója a Hermes Áfész, aki fantáziát lát a kertészeti
ismeretek terjesztésében. Az egyes részek a Hobbikert.hu magazinban is
megjelennek.
Sebkez...

A szem...
A fűrész, keretes, kard, rókafarkú, tokok, összecsukható
A sorozat írója és főszereplője Bálint János, kertészmérnök. A
videókat Bálint András készíti, egy fixoptikás fényképezőgéppel. A 20
videó támogatója a Hermes Áfész, aki fantáziát lát a kertészeti
ismeretek terjesztésében. Az egyes ...
Metszőolló tokok, tartók
A sorozat írója és főszereplője Bálint János, kertészmérnök.
A videókat Bálint András készíti, egy fixoptikás fényképezőgéppel. A 20
videó támogatója a Hermes Áfész, aki fantáziát lát a kertészeti
ismeretek terjesztésében. Az egyes részek a Hobbikert.hu maga...
A metszőollók hibái, veszélyei, fölösleges elemei
A sorozat írója és főszereplője Bálint János, kertészmérnök. A
videókat Bálint András készíti, egy fixoptikás fényképezőgéppel. A 20
videó támogatója a Hermes Áfész, aki fantáziát lát a kertészeti
ismeretek terjesztésében. Az egyes részek ...
Forgónyelű olló, ergonómia, design
A sorozat írója és főszereplője Bálint János, kertészmérnök. A
videókat Bálint András készíti, egy fixoptikás fényképezőgéppel. A 20
videó támogatója a Hermes Áfész, aki fantáziát lát a kertészeti
ismeretek terjesztésében. Az egyes részek a Hobbikert.hu ...
Jobb-, bal- és két-kezesség
A sorozat írója és főszereplője Bálint János, kertészmérnök. A
videókat Bálint András készíti, egy fixoptikás fényképezőgéppel. A 20
videó támogatója a Hermes Áfész, aki fantáziát lát a kertészeti
ismeretek terjesztésében. Az egyes részek a Hobbikert.hu magazin...
A mellévágó és rávágó metszőolló
A sorozat írója és főszereplője Bálint János, kertészmérnök. A
videókat Bálint András készíti, egy fixoptikás fényképezőgéppel. A 20
videó támogatója a Hermes Áfész, aki fantáziát lát a kertészeti
ismeretek terjesztésében....
A másik kéz, ághajlítás az ollóhoz, ághajlítás a fűrészhez, két-menetben átfűrészelés
A sorozat írója és főszereplője Bálint János, kertészmérnök.
A videókat Bálint András készíti, egy fixoptikás fényképezőgéppel. A 20
videó támogatója a Hermes Áfész, aki fantáziát lát a kertészeti
...
Az olló a rügy fölött, kacor, csonk, sebgyógyulás, saját sebek, kesztyű, a másik kéz
A sorozat írója és főszereplője Bálint János, kertészmérnök.
A videókat Bálint András készíti, egy fixoptikás fényképezőgéppel. A 20
videó támogatója a Hermes Áfész, aki fantáziát lát a kertészeti
i...
Az ollók mérete, kis és nagy olló, a pengék és a nyelek mérete, metszési geometria, az olló súlya
A sorozat írója és főszereplője Bálint János, kertészmérnök. A
videókat Bálint András készíti, egy fixoptikás fényképezőgéppel. A 20
videó támogatója a Hermes Áfész, aki fantáziát lát a kertész...
Az olló tartása-fogása a kézben, az olló oldalai
A sorozat írója és főszereplője Bálint János, kertészmérnök.
A videókat Bálint András készíti, egy fixoptikás fényképezőgéppel. A 20
videó támogatója a Hermes Áfész, aki fantáziát lát a kertészeti
ismeretek terjesztésében. Az egyes ré...
Videósorozatunk célja, hogy megismertessük a metszés eszközeit, szerszámait, működésüket, használatukat és ápolásukat.
Ha ez sikerül, akkor a növényeink is jobban járnak, mi sem sérülünk, és a munka is könnyebb lesz.
A sorozat írója és főszereplője Bálint János, kertészmérnök. A
videókat B...
A STIHL Gyakorlatok sorozatban választ adunk a STIHL motorfűrészekkel kapcsolatban felmerülő összes lehetséges feltett és fel nem tett kérdésre. Remélhetőleg mindenki talál köztük hasznos és érdekes információkat, amiket Dezső Gábor, a motorfűrészek és más STIHL eszközök szakértője vesz sorra. A m...
A STIHL Gyakorlatok sorozatban választ adunk a STIHL motorfűrészekkel kapcsolatban felmerülő összes lehetséges feltett és fel nem tett kérdésre. Remélhetőleg mindenki talál köztük hasznos és érdekes információkat, amiket Dezső Gábor, a motorfűrészek és más STIHL eszközök szakértője vesz sorra. Az ...
Ez a honlap sütiket (cookie) használ. A sütik használatával kényelmesebbé teheti a böngészést. A weboldalunk további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További Info
Elfogadom